Gigi Del Neri szeretné, ha csapata úgy játszana, mint a válogatott. A torinóiak újdonsült trénere azt szeretné elérni együttesénél, hogy a játékosok harcoljanak egymásért a minél jobb eredmény elérése érdekében.
A mai napon egy délutáni edzéssel hangoltak a bianconerik a vasárnapi Sampdoria elleni bajnoki mérkőzésre. A tréning megkezdése előtt, Andrea Agnelli látogatta meg a játéksokat, aki Giuseppe Marottával és Fabio Paratici-vel együtt érkezett meg a Juventus Centerbe.
A Juventus korábbi játékos megfigyelője, Renzo Castagnini szerint a Juventusnak a Calciopoli alatt kellett volna jobb utánpótlás stratégiát kiépítenie, nem most. Castagninit Ciro Ferrara menesztése után váltották le a klub játékos megfigyelői részlegénél, amelynek korábban vezetője volt.
David Trezeguet ügynöke, Antonio Caliendo kijelentette, ügyfele új ember lett azóta, hogy elhagyta a Juventust. 10 évnyi szolgálat után a francia támadó szerződést bontott a torinóiakkal, majd ezután Spanyolországba szerződött.
A Juventus védője, Giorgio Chiellini ugyanazt a teljesítményt szeretné látni csapatától a mostani Sampdoria elleni bajnokin, mint amelyet a tavalyi idényben. A 2009/10-es évadban a Juventus hazai pályán 5-1-re verte meg a genovai egyletet.
Gianluigi Buffon megvédte Marcello Lippit az őt ért kritikáktól, amiatt, hogy a legutóbbi világbajnokságon nem számolt a Sampdoria csatárával, Antonio Cassanoval. A genovai futballista a Cesare Prandelli féle Nazionale kulcsjátékosa lett, aki mindemellett a legutóbbi két EB selejtező mérkőzésen három gólt szerzett.
Beppe Marotta igaz nem robbantott bankot az átigazolási piacon, de Antonio Labbate szerint nem szabad elhamarkodottan megítélni a Juventus transzferguruját.
A Goal.com összeállította a 2010-es nyári átigazolási időszak 10 legtöbbet költő klubját és röviden elemzi az adott csapatok legnagyobb transzferjeit. A Juventus a negyedik legtöbbet költő...